Végre elérkezett az idő! Készüljetek fel a következő frissítésre, ami egy újabb akciódús tartalmat hoz: két hó borította térkép, egy fagyos kazamata, új fegyverek és felszerelés. Ezenfelül próbára tehetitek magatokat egy hideg szívű, könyörtelen ellenséggel szemben, aki jéggé zúzza a felkészületlen harcosokat!
ÚJDONSÁGOK
- Két új térkép válik elérhetővé:
- Az Északszél kanyonba a Yilad hágón keresztül lehet eljutni. Néhány új mellékküldetés kerül be, és a főküldetés is folytatódik.
- A Lélek szurdok térképre az Északszél kanyonból lehet eljutni. Néhány új mellékküldetés kerül be, és a főküldetés is folytatódik.
- Egy új kazamata kerül be: 2 szintje van az Északszél búvóhelynek, illetve a főszörny terem az Északszél mélységben 4-8 játékosból álló csoportoknak érhető el, két különböző nehézségi szinten. A játékosok itt Alasztórral, a sárkánnyal küzdhetnek meg.
- Új Yohara missziókönyvek kerülnek be.
- Új felszerelés érhető el:
- A Szerpent fegyverek minden karakterosztály számára elérhetők. Ezeket el kell készíteni (mint a Szerpent felszerelést). Az ehhez szükséges anyagokat az új térképeken, illetve az új kazamatában lehet megszerezni.
- A játékosok megszerezhetik a második kesztyűt is, mely 120-as szinttől érhető el. Minden Sung Ma státuszponthoz megvan a hozzá tartozó változat. A játékosok a már elérhető kesztyűk fejlesztésével szerezhetik meg ezeket. A kesztyűk további védelmi értékeket és magasabb Sung Ma státuszpontokat adhatnak.
- Két új elixír típus kerül a játékba: elementáris erő elixírek és elementáris védelem elixírek. Ezek a bájitalok a Huahn-So NPC-nél készíthetők el. A készítéshez szükséges anyagokat Yoharán lehet megszerezni.
- Új Szörnykártyák, hozzájuk tartozó küldetések és eredmények érhetők el Yoharán.
- A Yoharán található szörnyek mostantól már dobnak rendezvény tárgyakat.
- Sok, a leltárban maradt tárgy már eladható az NPC-knél.
HIBAJAVÍTÁSOK
- Javításra került egy probléma az új chat rendszerrel: amikor egy szűrő aktív volt, és a játékosok sok üzenetet kaptak, a szöveg folyamatosan változtatta a helyét.
- Javításra került egy probléma, ami miatt bármennyi további játékos be tudott lépni egy csoportba Meley barlangjában.
- Javításra került egy probléma, ami miatt főszörnyek normál szörnyekként jelentek meg, és a játékosok korlátlan mennyiségű zsákmányt szerezhettek belőlük.
- Javításra került egy probléma, ami miatt a Betekintés üvege tárgy megtöbbszörözte más tárgyak bónuszait.
- Javításra került egy probléma, ami miatt a Betekintés üvege használatakor bizonyos tárgyak rossz kategóriába voltak sorolva.
- Javításra került egy probléma, ami miatt a játékosok több zsákmányt vagy tapasztalatot tudtak szerezni azzal, hogy rendezvény főszörnyeket hívtak elő bizonyos ládákból.
- Javításra került egy probléma, ami miatt az árnyékok helytelenül jelentek meg különböző beállítások esetén.
- Javításra került egy probléma, ami miatt a játékosok beragadhattak a Dong Gwang síkságon.
- Javításra került egy probléma, ami miatt Sung Mahi tornyában a portálok nem nyíltak meg, ha nem volt ellenség a közelben.
- Javításra került egy probléma, ami miatt a chat rendszer figyelmen kívül hagyott minden más szűrőt, amikor nem volt nyelv kiválasztva.
- Javításra került egy probléma, ami miatt a vérfarkas és a harcos készségeknek nem volt hangjuk támadás közben.
- Javításra került egy probléma, ami miatt a Szerpent fej a Szerpent templomban nem működött megfelelően.
- Javításra került egy megjelenítési probléma a Szerpent páncéllal, amikor férfi harcos viselte kétkezes fegyverrel.
- Javításra került egy probléma a futball mezekhez tartozó zoknik színével kapcsolatban (női karaktereknél).
- Javításra került néhány megjelenítési probléma szörnyekkel kapcsolatban.
- Javításra került egy megjelenítési probléma az Elhagyatott erőd térképen található hídnál.
- Javításra került egy probléma, ami miatt a játékosok a Yongbi-sivatag térképen a térkép elejére teleportálódtak, ha többször leszálltak a hátasukról.
- Javításra került néhány megjelenítési probléma bizonyos hátasok vizuális effektjeivel kapcsolatban.
- Javításra került egy probléma, ami akkor jelentkezett, amikor vérfarkasok turbánt viseltek.
- Javításra került egy megjelenítési probléma több különböző férfi öltözéknél.
- Javításra került egy megjelenítési probléma a Szerpent templomban.
- Javításra került egy megjelenítési probléma a Szerpent páncéllal, ami hátason ülve jelentkezett férfi suráknál és női nindzsáknál.
- Javításra került egy probléma, ami miatt a játékosok Sung Mahi tornyában maradhattak, amikor egy új szezon indult.
- Javításra került egy probléma, ami miatt egy lebegő tárgy látszódott a Dong Gwang síkságon.
- Javításra került egy probléma, ami miatt egy halott ló képes volt blokkolni a sebzést.
Elválasztó
- Link: v21.2
|